Corcovado-hegy
A 710 méter magas Corcovado-hegy a Carioca-régióban magasodik Rio de Janeiro városa fölé. A 19. századtól kezdve gyakori úti cél azok számára, aki felülről szeretnék megcsodálni a várost.

A Corcovado-vasutat 1884-ben építették egy Svájcból Brazíliába importált forradalmi fogaskerékrendszer felhasználásával. A 3827 méter hosszú vonal mentén négy állomást alakítottak ki, az utolsó mindössze 40 méterre található a csúcstól.

1906-ban nem sokkal azután, hogy Rio de Janeiróba bevezették az elektromos közvilágítást és a villamosokat, a Corcovado-vonal lett az első elektromos vasút Brazíliában, amelyen évente 48 000 fő utazik.

A Megváltó Krisztus
Az 1920-as évek elején a Katolikus Egyház, amely gyakorlatilag az 1550-es évek óta irányította Brazíliát, kezdte elveszíteni az állampolgárok támogatását, akik az I. világháború után az Európából érkező szocializmus politikai és gazdasági hatása alá kerültek.

Rio de Janeiro nagy hatalmú katolikus egyesülete, a Círculo Católico úgy döntött, hogy készíttet egy vallási témájú emlékművet, amellyel megszólíthatja az embereket, és így megőrizheti őket az Egyház kebelén.

Végül úgy döntöttek, hogy a Corcovado-hegy tökéletes hely az emlékmű számára. Számtalan tervet benyújtottak a köztiszteletnek örvendő feladatra, és végül Heitor da Silva Costa építészmérnök győzött a pályázaton. Eredeti látomása szerint az álló Krisztus egyik kezében egy hatalmas keresztet, míg a másikban egy földgömböt tartott volna.

„Krisztus képmását elkészíteni merész vállalkozás és nagy felelősség. Ilyen óriási szoborként megformázni pedig kétségkívül életem főműve lesz.”
Heitor da Silva Costa

1922 februárjában Epitácio Pessoa elnök kézhez kapott egy több mint 20 000 nő által aláírt petíciót, akik támogatták a corcovado-hegyi Krisztus-szobor elkészítését. Ezelőtt a munkálatokat a protestáns egyház és más vallási csoportok is hátráltatták, mert arra panaszkodtak, hogy a szobor ötletét a katolikusok fogalmazták meg és támogatták. A petíció elolvasása után azonban az elnök tájékoztatta az ellenzőket, hogy ha ők keresték volna meg először egy hasonló ötlettel, nekik is engedélyt adott volna az építkezésre. Így a szobor elkészítése a tervek szerint megkezdődött.

1923 szeptemberében egy „A szobor hete” nevű adománygyűjtő eseményt rendeztek, és mindössze hét nap alatt összegyűlt az építkezéshez szükséges összeg fele, 100 000 reál.

Mindeközben Heitor megkezdte tervei véglegesítését. A Corcovado-hegyen álló rádióantennák inspirálták az eredeti terveinek a megváltoztatására, így a Krisztus-alak végül egy 40 méter magas és kitárt karokkal 40 méter széles keresztet formázott.

Kiválasztott egy sziklás területet a csúcson, amely tökéletes helyszín volt a városra alátekintő Krisztus számára.

A Megváltó Krisztus építése

Heitor da Silva Costa arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az akkoriban feltalált vasbetont kell használnia, mivel egy bronzból készült szobor túl nehéz lenne ahhoz, hogy felvigyék a hegyre, egy fémváz pedig kevéssé lenne mutatós, ráadásul az időjárás viszontagságait sem viselné jól. A következőt írta a naplójában:

„A nagyközönség már hozzászokott a vasbetonhoz a különböző mérnöki munkák, pillérek, oszlopok stb. esetében, de én szeretném bebizonyítani, hogy műalkotásokhoz is használható, ami egyelőre szokatlan gondolat. Ám ebben a modern anyagban van a jövő.”

1924-ben Heitor megbízta a kiváló európai statikust, Albert Caquot-t, hogy segítsen találni egy szobrászt, aki képes elkészíteni az emlékművet végleges méretében. Ezután rengeteg művésszel egyeztetett Párizsban, Münchenben, Firenzében és Rómában, végül azonban a Párizsban élő, neves Paul Landowski mellett döntött. Mialatt Landowski a Krisztus kezéről és fejéről készített öntőformákkal foglalatoskodott, Albert Caquot elvégezte az utolsó simításokat a vasbetonról készített statikai terven.

A szobor végleges tervei az alábbi méretekkel számoltak:
Magasság: 30 méter
Talapzat: 8 méter
Fej: 3,75 méter
Kezek: 3,2 méter az ujjbegyek között 28 méteres fesztávolsággal.

A szerkezet teljes súlyát 1145 tonnára tervezték egy 30 tonnás fejjel és egyenként 80 tonnás karokkal.

Paul Landowski egyik, Heitor da Silva Costának címzett levelében a következőket írta:

„Az eljárása kiváló volt, a matematika mindig is az építészet, sőt a szobrászat királynője lesz.”

Heitor lelkesen kifejtette Landowskinak, hogy a fejet és a kézfejeket műalkotásnak, szobornak tekinti, a testet és a karokat pedig építészeti feladatnak. Megbízta a szobor négyméteres másolatának elkészítésével.

Ezen a fotón Landowski új műtermében látható a Boulevard Saint-Germainen, ahol elkészítette a négyméteres szobrot.

Az építkezés megkezdése után Heitor következő problémája a szobor külső borítása lett. Tudta, hogy a vasbeton nem biztosít elég művészi megjelenést az alkotásnak. 1927-ben Heitor véletlenül talált rá a tökéletes megoldásra: Párizsban észrevette, hogy egy szökőkút falait apró, háromszögletű ezüstcsempék mozaikja díszíti. Rögtön felmerült benne, hogy a Krisztus-szobor külső vázát ezernyi kicsiny kerámiából vagy kőből készült háromszöggel boríthatná. Egy napon belül több, különböző méretű és anyagú – köztük zsírkőből álló – mintát is elkészíttetett egy helyi kerámiastúdióban.

A zsírkövet gyakran használták a brazil templomokban, mivel könnyen hozzáférhető anyagnak számított, amely hosszú távon is megőrzi a színét, ellenáll az esőnek és a napnak, és nem tágul vagy zsugorodik a változó hőmérséklet hatására sem. Heitor úgy döntött, hogy ez lesz a tervezett mozaik tökéletes anyaga.

Amikor meghallotta az ötletet, Landowski a következőt írta Heitornak:

„Teljesen elbűvölt az elért eredménye, és csak gratulálni tudok az ötletéhez. Osztom a véleményét, miszerint ez az anyag nemesebb és gazdagabb hatást kelt majd, ráadásul tökéletesen ellenálló.”

Az ötletet hazavitte Rio de Janeiróba, ahol az asszonyok rendszeresen találkoztak a templomokban, hogy felragasszák a zsírkő háromszögeket egy hálóra, amellyel később a fejet és a kezeket leszámítva Krisztus egész testét lefedték. Úgy tartják, hogy sokan szeretteik nevét is felírták a csempék hátuljára, mielőtt felragasztották volna őket, hogy örökre a szoborba zárják szeretetüket.

Balról jobbra:

Krisztus testének építése 1926 közepén kezdődött, a munkálatokat Heitor építésztársa, Heitor Levy, valamint Antonio Ferreira Antero és Pedro Fernandes Vianna da Silva mérnökök felügyelték.

A munkálatok öt évig tartottak, és ez idő alatt senki sem vesztette életét, bár akkoriban nagyon veszélyesnek számított az ilyen magasságban történő munkavégzés.

A Megváltó Krisztust 1931. október 12-én avatták fel, amelyet a „Megváltó Krisztus hete” című hétnapos ünnepségsorozat követett, amelyre Brazília minden szegletéből érkeztek látogatók, hogy megtekintsék a mesterművet.

A Cristo Redentor, vagy ahogy a világ többi részén ismerik, a Megváltó Krisztus 2011-ben ünnepelte a 80. születésnapját, és az évente közel kétmillió látogatót köszöntő alkotás a világ hét új csodájának egyikévé vált.