Kedves Olvasó!

Amikor először merült fel bennem az ötlet, hogy egy sorozatot írjak a Plejádok hét nővéréről, fogalmam sem volt, mindez hová vezet. Vonzónak találtam a gondolatot, hogy a mitológia szerint a hét nővér mindegyike különleges és erős nő volt. Egyesek szerint ők lehettek a hét anya, akik megtermékenyítették a földet – kétségtelen, hogy a történetek szerint mind nagyon termékenyek voltak! −, és rengeteg gyermekük született a különböző istenektől, akiket erejükkel, szépségükkel és földöntúli misztikumukkal mind lenyűgöztek.

Szerettem volna a nők teljesítménye előtt tisztelegni, különösen az elődeink előtt, akiknek a világot jobbá formáló tetteik gyakran háttérbe szorulnak a férfiak jobban dokumentált vívmányai mögött.

A feminizmus ugyanakkor az egyenlőségről, nem pedig a dominanciáról szól, és a regényeimben szereplő nők – akár a régi korokban éltek, akár ma – elfogadják, hogy az életükben igenis szükségük van a férfiakra. Meglehet, hogy a férfi és a nő valóban a természet jinje és jangja, és ezek egyensúlyára kell törekednünk, vagyis lényegében elfogadni egymás erényeit és gyengeségeit.

Természetesen mindnyájunknak szüksége van szeretetre − bár nem feltétlenül a hagyományos családmodell keretei között –; ez az az életerő, amely nélkül az ember elhervad, és képtelen tovább létezni. A hét nővér-sorozat szemérmetlenül ünnepli a szeretet örök keresését, és feltárja annak a tragikus következményeit, amikor ez az érzelem elvész.

Az utazásaim során, amikor a valós és fiktív női karaktereim lábnyomait igyekszem követni, illetve a történetüket kutatom, újra meg újra lenyűgöz és csodálattal tölt el a korábbi nemzedékekhez tartozó nőtársaim bátorsága és állhatatossága. Akár a szexuális vagy faji előítéletek ellen küzdöttek, akár a pusztító háborúkban vagy járványokban veszítették el a szeretteiket, esetleg a világ másik végén kezdtek új életet, ezek a nők taposták ki az utat ahhoz, hogy nekünk már megadatik a gondolati és cselekvési szabadság, és élvezhetjük is azt. És amit oly sokszor magától értetődőnek tekintünk.

A világ sajnos továbbra sem tökéletes, és kétlem, hogy valaha is az lesz, mivel mindig újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk. Mégis azt hiszem, hogy az emberek – és különösen a nők – e kihívások által fejlődnek. Végtére is a multitasking istennői vagyunk! Én – egyik kezemben a gyerekkel, a másikban a kézirattal – nap mint nap megünneplem, hogy hála annak a szabadságnak, amit a régmúlt korok különleges asszonyainak köszönhetek, és akiknek a története talán épp a Plejádok hét nővérével vette kezdetét, jómagam az lehetek, aki vagyok.

Biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan önök is megtalálják majd a nővérek között azt a szereplőt, aki a legközelebb áll önökhöz, illetve azt is, akivel a legkevésbé tudnak azonosulni. Amikor ezekről a lányokról írtam, rendkívül élveztem, hogy mindnyájuknak megvoltak a maga erősségei és gyengeségei. Akárcsak nekünk magunknak is.

Pa Saltról, a nővérek rejtélyes édesapjáról ugyancsak imádtam írni. A karakterét csak az őt gyászoló lányok szemszögén keresztül ismerjük meg. De vajon ki volt ő? És miért fogadta örökbe ezeket a lányokat a világ megannyi pontjáról?

A hét nővér-sorozat egy nagy ívű történet az emberségről, a szeretetről, a családról, az örömről és a veszteségről, a félelemről és a fájdalomról. És mindenekelőtt arról a mindennél fontosabb ajándékról, amely minket, embereket a legembertelenebb időkön is átsegít: a reményről.

Remélem, önök is élvezettel merülnek el egy-egy általam alaposan feltárt helynek a leírásában, és örömüket lelik a kötetek lapjain megelevenedő szereplők történeteiben.