Armilláris gömbök
Egy gyönyörű, armilláris gömbnek nevezett tárgy rejtélyes módon jelenik meg a testvérek Genfi-tónál lévő otthonának a kertjében, és kulcsszerep kap A hét nővér-sorozatban.
Úgy tartják, hogy a görög csillagász, Hipparkhosz i. e. 200 környékén találta fel az armilláris gömböt, hogy megfejtse, „miként mozognak a mennyek és a csillagok a föld körül”. A szerkezet középpontjában lévő labda jelképezte a Földet, és négy, egymással helyenként átfedésben lévő gyűrű ölelte körül a bolygót.
Az évszázadok során, az új csillagászati felfedezések fényében az armilláris gömb kialakítása sokat változott. Az európai teleszkópos csillagvizsgálat megkezdése előtt a tizenhetedik században a csillagászok elsődlegesen az armilláris gömbök segítségével határozták meg az égitestek helyzetét.
A reneszánsz Európában ezek voltak az első bonyolult mechanikus eszközök. A közszereplőket gyakran úgy festették meg, hogy egyik kezüket egy ilyen eszközön – a bölcsesség és a tudás szimbólumán – nyugtatták.
Az egyik legrégibb, még létező armilláris gömb egy kínai csillagász, Csang Heng munkája i. u. 25-ből.
A csillagok feltérképezése egy ilyen eszközzel komoly szaktudást kíván, de leegyszerűsítve a következőképp zajlik: az egyik gyűrű a horizontot jelzi, és a földgolyó észak–déli felosztásáért felel. Egy másik gyűrű, a meridián merőleges a horizontra. A többi gyűrűt a hosszúsági és szélességi körök alapján rögzítik, és a gyűrűk középpontján egy bizonyos szögben mutat át a nomun: egy vékony fémrúd. Ha mindent helyesen állítottunk be, és éjszaka a nomun vonala mentén felpillantunk az égre, a rúdnak pontosan a Sarkcsillagra kell mutatnia.