Bergeni Filharmonikusok

Ally történetének nagy része a gyönyörű norvég városban, Bergenben játszódik. 1765-ben helyi zenészek alapították meg a Muzsikusok Társaságát, amely később Bergeni Filharmonikusok néven a világ egyik legrégebbi zenekaraként vált ismertté. A kor modern zenéjét játszották – 1804-ben például, a kiadás évében elsőként ők adták elő Beethoven II. szimfóniáját.

Map credit: Daniel Feher

A bergeni zenekar egyik legbefolyásosabb tagja Ole Bull volt, aki 1818-ban, nyolcéves hegedűvirtuózként csatlakozott a formációhoz. Edvard Grieg családjának barátjaként, illetve házasság révén Bull volt a fiú nagybátyja, és az ő javaslatára küldték a tehetséges, tizenöt éves Edvardot Lipcsébe zenei tanulmányokat folytatni. Amikor Grieg 1862-ben, a három konzervatóriumi év után hazatért, ez a zenekar játszotta el a zeneszerző első és egyetlen szimfóniáját.

Bergen lakói 1880-ban meggyőzték Grieget, hogy vállalja el a zenekar vezénylését. A feladatot végül csak két évig látta el, ez idő alatt azonban folyamatos konfliktusai voltak a konzervatív vezetőséggel és tagokkal. 1907-ben bekövetkezett halála után a birtokai egy részét a zenekarra hagyta.

A Viharnővérben szereplő Pip és Karine, valamint gyermekük, Felix története kellőképp rávilágít arra, hogy Bergen náci megszállása milyen komoly hatással volt az ott lakókra és a zenekarra. A nácik 1940. április 9-én foglalták el a várost. A norvég náci fiatalok szervezetének tagjai 1941 januárjában az egyik koncertjüket is félbeszakították, amelyen Ole Bull hegedűjén egy zsidó művész, Ernst Glaser játszott. A férfi ugyan Németországban született, de akkoriban Norvégiában élt. A zenekar karmestere, Harald Heide elterelésképp azt kérte a zenészektől, hogy az eredeti program helyett a nemzeti himnuszt játsszák el. Így mindenki – a nácikat is beleértve – kénytelen volt vigyázzban állni, Ernst Glasernek pedig elég ideje maradt elmenekülni.

1968-ban V. Olaf norvég király által történt meg az új hangversenyterem, a Grieghallen (Grieg csarnok) alapkőletétele. Az épület végül egy évtizeddel később, 1977-ben készült el, a Bergeni Filharmonikusok ekkor költözhettek be vadiúj otthonukba. Az új amerikai főkarmester, Andrew Litton azonnal megkezdte a mai, nemzetközi zenekar képének kialakítását. Az 1765-ben tucatnyi félprofi zenésszel induló formáció mára százegy hivatásos művésszel járja a világot.

A könyv és a valóság