KENYA, BOLDOG-VÖLGY

Az 1987-ben készült, Úri passziók című film végigsöpört az Egyesült Királyságon, és nem volt olyan ember, aki ne látta volna ‒ beleértve saját magamat is. A film egy megoldatlan gyilkosságról szól, amelynek egy brit arisztokrata esett áldozatul Kenyában, 1941-ben. Lord Erroll megölése a regény Kenyában játszódó részeinek egyik háttértörténete.

Szerettem volna feltérképezni a változás azon fontos időszakát Kenyában a második világháború idején, amely gyökeresen felforgatja a fehér telepesek addigi hedonista életvitelét, majd elvezet az 1952-es Mau Mau felkelésekhez, és előkészíti a Kenya függetlenedéséhez és a brit uralomtól alóli felszabadulásához vezető utat.

Az Úri passziók című film plakátja, 1987-ből

A Naivasha-tó felfedezése hajóval a kenyai terepkutatásom során. Körben vízilovak sütkéreznek.

Miután a brit kormány gyarmatosította Kenyát, termékeny földterületeket ajánlott fel a brit arisztokratáknak a Wanjohi-völgyben. Az első arisztokrata telepes Hugh Cholmondeley, Delamere harmadik bárója volt, aki barátságot kötött a maszáj törzsfőnökökkel, és megtanulta, hogyan kell megművelni a kenyai földet. Különös szeszélyei, valamint extravagáns partijai és vadászatai teremtették meg az alapját annak a tékozló életstílusnak, amelyet a később Kenyába érkező telepesek is a magukévá tettek. Innen ered a Boldog-völgy elnevezés.

A Napnővér Cecily nevű szereplője ebbe a társadalmi közegbe csöppen bele 1939-ben. A fiatal és naiv lány lassan megismeri a hely legfontosabb figuráit, illetve a szerelmi kalandjaikat és a velük kapcsolatos pletykákat…

Kilátás a gyönyörű Wanjohi-völgyre

Muthaiga Klub
A nairobi Muthaiga Klub egy tagja meghívott engem egy délutáni teázásra. A klub 1913-ban nyitott meg, és a gyarmatosító telepesek társasági életének központjává vált, illetve otthont adott a Boldog-völgy mértéktelen tivornyáinak. A legzsúfoltabb a karácsonyi lóversenyek idején volt, amikor is rózsaszín gint szolgáltak fel ebéd előtt, pezsgőt délután, koktélt naplementekor, whiskyt pedig egész éjjel.

Kiki Preston
Kiki Preston egy amerikai előkelőség volt, aki mind a Vanderbilt, mind a Whitney családdal rokonságban állt. A regényben Cecily keresztanyjaként jelenik meg.

Kiki és a férje szenvedélyes vadász volt, nagylelkű házigazda, és olyan hírességeket tudhatott a vendégei között, mint a színész Gary Cooper vagy maga a brit miniszterelnök, Winston Churchill. Az „ezüstfecskendős lányként” is ismerték, aki repülővel szállíttatta magának a heroint, a kokaint és a morfiumot, és mindenki szeme láttára adta be magának. Több szeretője volt, köztük György kenti herceg, aki akkoriban a negyedik volt a trónörökösök sorában. Úgy beszélik, hogy Kikinek fia is született tőle.

Kiki életét személyes tragédiák jellemezték, és végül 1946-ban öngyilkos lett: kiugrott a New York-i Stanhope Hotel ablakán.

A Mundui-ház látképe, amely ma luxusszállodaként üzemel

Alice de Janzé
Alice is feltűnik a Napnővérben, egy gyengéd nő szerepében, aki szereti az állatokat, és a Wanjohi-farmon lakik. A tehetős chicagói örökös házasság révén lett hercegné, miután hozzáment egy francia arisztokratához, akivel együtt élvezték a Boldog-völgyben a kicsapongó, hedonista életet.

Alice az oroszlánkölykével, Samsonnal, amely idővel akkorára nőtt, hogy hetente két zebrát felfalt

Miután Alice-nak sok afférja volt, a házaspár elvált, majd a nő szenvedélyes kapcsolatba keveredett Raymund de Trafforddal, ami erőszakos leszámolásba torkollott a párizsi Gare du Nord-on. Miután a férfi közölte vele, hogy sohasem veheti feleségül, Alice először rálőtt, majd saját maga ellen fordította a fegyvert. Mindketten túlélték, és 1928-ban összeházasodtak, később pedig elváltak.

Amikor a szeretőjét, Josslyn Hayt, Erroll grófját megölték, Alice 1941-ben végzett magával.

Lady Idina Sackville
Idina futólag tűnik csak fel a Napnővérben. Az unokatestvére Vita Sackville-West volt, aki pedig az Árnyéknővér című regényben jelenik meg. Idina 1923-ban szökött Kenyába a férjével, Josslyn Hayjel, aki nyolc évvel fiatalabb volt nála. Végtelenül hedonista partikat rendeztek az otthonukban, ahol a legjobb koktélokkal és kokainnal kínálták a vendégeket; nem volt ritka a meztelenkedés, és az sem, hogy egy éjszaka erejéig házastársat cseréltek egymással. 1930-ban váltak el, ami után Idina még négyszer férjhez ment.

Idina és Joss az esküvőjük napján 1923-ban

Miután Idinától elvállt, Joss sok hazás asszonnyal folytatott szeretői viszonyt a Boldog-völgyben, köztük Alice-szal, majd egy rövid időre feleségül vett egy angol örököst, akivel a csodálatos Dzsinnpalotában laktak a Naivasha-tónál.
[picture of Joss Hay]

1941-ben egy új házaspár érkezett Nairobiba: Lord Jock Delves Broughton és a nála jóval fiatalabb, gyönyörű felesége, Diana. Lord Erroll és Diana hamarosan szeretők lettek, amit nem is próbáltak titkolni. 1941. január 23-án színt vallottak Jocknak a kapcsolatukról, aki felajánlotta Dianának, hogy elválik tőle, és a Muthaiga Klub vendégeinek szeme láttára koccintott az ifjú pár egészségére.

Másnap reggel a fején lőtt sebbel holtan találták Lord Errollt a kocsijában.

Jockot gyilkosság vádjával bíróság elé állították. Ártatlannak találták, és ez a hírhedt eset sohasem oldódott meg. A kutatásaim során sok gyanúsítottra leltem, és többen állítják, hogy bizonyíték van arra, hogy Alice ölte meg Josst, illetve hogy az öngyilkossága után még egy levelet is hátrahagyott, amelyben elismeri a bűntettét…

A könyv és a valóság