Harlem, New York

A New York-i Harlem negyed mindig is lenyűgözött. Igazából a legnagyobb lányom néhány hónapig lakott is ott a tanulóéveiben. Ahányszor csak meglátogattam, mindig magával ragadott a környék vibráló energiája.

Harlem történelme végérvényesen összefonódott az afroamerikai kultúrával. A Százhuszonötödik utcán sétálva az ember szembe találja magát az Apollo Theatre-rel, ahol a Jackson 5, James Brown és Elizabeth Fitzgerald is fellépett, a Lenox Avenue-n pedig a Cotton Clubbal, ahol Len Horne először tett szert hírnévre.

Egy harlemi éjszakai bár, 1932-ben

Az 1920-as évektől kezdődően Harlemben túlnyomórészt fekete lakosság élt, és a gazdasági világválság, valamint a második világháború nagy terheket rótt az ott élőkre: a magas bérleti díjak, a munkanélküliség, a rasszista bánásmód a hatóságok részéről zavargásokhoz vezetett az 1930-as és 1940-es években.

A Napnővérben Cecily csatlakozik egy harlemi tüntetéshez, amely rövid idő alatt káoszba fullad. Ezt a fiktív tüntetést részben az 1943-as zavargás inspirálta: ekkor lőtték le Robert Bandyt, a fekete katonát, aki közbeavatkozott, amikor egy fehér rendőr letartóztatott egy fekete nőt.

Aznap este a fekete közösség ‒ többek között a háború idején a fegyveres erőknél tapasztalt folyamatos elkülönítés miatt is feldühödve ‒ fellázadt; hat ember vesztette az életét, és több mint hétszázan megsérültek.

Az 1950-es és 1960-as évek polgárjogi mozgalmának zűrzavaros időszakában (amelyről itt olvashat) Harlem az olyan aktivisták találkozóhelye volt, mint Malcolm X és Queen Mother Moore. A vietnámi háborút követően, az 1970-es és 1980-as években a szegénység, a kábítószer-fogyasztás, valamint a szervezett bűnözés jellemezte leginkább a városrészt.

Faji zavargások Harlemben

Harlem Manhattan szigetén található, nagyon közel az Upper East Side és a West Side gazdag kerületeihez. Azt akartam, hogy a Napnővérben Miles felnyissa Electra szemét, és megmutassa neki a nála szerencsétlenebb sorsú emberek valóságát, illetve azt, milyen erős közösség létezik Harlemben. Inspiráltak azok az emberek, akiket az etióp baptista templomban és a Mother AME Zion Churchben ismertem meg, és akik fáradhatatlanul segítik a kábítószerfüggő, bandákba keveredett fiatalokat.

Clara Hale szobra a Hale-ház előtt, Harlemben, ahová Electra is ellátogat a Napnővérben

Ahogy Harlemben sétálgattam, igyekeztem elképzelni, milyen lehetett ez a környék, amikor Cecily itt járt 1947-ben, de az utcák nagyon megváltoztak, és a barna mészkőből épült régi házak közül sok fel van állványozva, mivel drága lakásokká, kávézókká és bárokká alakítják át őket.

A könyv és a valóság